Mit tegyünk, ha a gyermek nem akar enni?

Létrehozva 01.10.2021
Ha gyermeke nem igazán szeret enni, akkor ismerős Önnek ez a mindennapi harc. Mindent, amit szeretettel elkészít neki, elutasít, semmi sem ízlik neki, az ételt kiköpi. És Ön ettől nagyon ideges és tehetetlen. Érkezik a bánat, düh, lelkiismeret-furdalás és a félelem. Mit kell ilyen esetben tenni? Ez egy normális jelenség, vagy valamilyen probléma jele? Egyesek azzal harcolnak, hogy gyermekük sokat eszik és túlsúlyos, mások azzal, hogyan tanítsák meg gyermeküket rendesen enni. A gyermekekkel, amelyek nem akarnak enni nagyon nehéz és komplikált és az anyukák pont olyan szomorúak, mint azok, amelyek gyerekei imádnak enni.

Miért nem eszik a gyermek?

Biztosan nem kellene ezért aggódnunk, mivel az első hiba bennünk lehet. Elsősorban a gyermeket meg kell szoktatnunk az ételre. Az, hogy ebben a pillanatban a gyermek elutasítja az adott ételt, nem jelenti azt, hogy egy hét múlva nem lehet ez másképpen. Minden gyermek másképpen eszik, és másképpen kezd el enni. Ne hasonlítsuk őket. Ha a gyermek növekszik és fejlődik, nem baj, ha jelenleg nem eszik annyit, mint a barátnője gyermeke, amelyik megeszik mindent. Hamarosan biztosan jobb lesz a helyzet. Inkább legyen nyugodt és ne stresszelje magát és gyermekét.

Sose adjuk fel

Az idő, amikor elutasításokra talál, és amikor bevezetődnek a nem tejtermékek nagyon nehéz. Ebben az időben nem minden gyermeknek ízlik a felkínált étel, és amikor az elutasítás időszakban van, lehet, azt is elutasítja, ami még ízlene is neki. De Ön ne adja fel és ne engedjen neki. Kínálja fel az ételt lassan és folyamatosan minden nap. Ha rendes étel helyet ad a gyermeknek egy pékárut vagy kekszet, amelyet kiraplizott magának, nagy probléma lehet belőle. Ez után a gyermek mindig ragaszkodni fog a saját szűk étrendjéhez. De ha nem adja fel, a gyermek kipróbálja, hogy a rapli nem segít, és nagyon hamar elfelejtkezik az elutasításról.

Ne gyötörjük étellel

Szeretné, hogy gyermeke egyen? Készítsen az étkezésből egy kellemes rítust és mutassa meg neki, hogy az étkezés valójában szórakozás.

  • Ne stresszelje a gyermeket teli tányérral, ha tudja, hogy úgysem eszi meg. Gyermek elé tenni egy teli tányér ételt, amelyről a gyermek is tudja, hogy nem eszi meg és még le is lesz szidva érte, nagy hiba. Ilyenkor már az első kanálnál ki van rémülve.

  • Valamilyen élelmiszer elutasítása, nem jelenti a teljes elutasítást. Próbáljon változtatni. Ha a gyermek elutasítja a tejet, adjon neki kakaós kávét, ha elutasítja a gyümölcsöt, adjon neki gyümölcs levet. A joghurt és a sajt manapság vicces vagy képpel díszített formában készül. Egy kis fantázia segíthet.

  • A gyermek néha tudatalattiian elutasít egy olyan ételt, amely potenciális allergént képvisel számára.

  • Az étellel ne gyötörje a gyermeket. Ha játszunk, fejezzük be, mossuk meg kezünket és üljünk le enni. Az étkezés egy fajta rítust kell hogy jelképezzen számára. A gyermek nem szeret egyedül enni.

Éhen nem hal

Ne féljen, hogy gyermeke nem szólna, ha éhes lenne. Ha szaladgálni fog utána, kiabálni rá, fenyegetőzni, sose fogja elérni, hogy gyermeke rendesen egyen. Természetesen éhen nem hal. Ha nem eszi meg a reggelit, akkor megeszi az uzsonnát, ha nem eszi meg az uzsonnát, megeszi az ebédet vagy majd a vacsorát. De ha egyszer nincs étvágya, akkor nem éhes. És minden gyermek egyszer éhes lesz, higgye el, még ha nem is tűnik így, az lesz.

Ne erőszakoljuk, de ne engedjünk

Ez azt jelenti, hogy semmilyen esetben sem kínáljunk fel semmilyen pót megoldást. Ha a gyermek elutasítja az ételt, ne kínáljunk fel neki alternatív megoldásként más ételt vagy édességet, kínáljuk fel neki újra másnap felesleges megjegyzések nélkül. De nem erőszakosan. Ha erőszakoljuk, kellemetlen élményeket képezünk ezzel a gyermekben, és így biztosan nem fogja megkedvelni az ételt. Felejtsük el a kellemetlen megjegyzéseket is. Az étkezés egy kellemes élmény kell hogy legyen, amelyet Önnel él át, így szerelkezzen fel sok türelemmel és élvezze ezt. Hisz a mi számunkra is az étel egy élmény és nem csak az éhség elhárításként eszünk.

Mgr. Daniela Fruhwirtová Hradská
Maminka dvou dětí, spisovatelka, milovnice literatury, kultury, módy a dětí, autorka básnické sbírky, vítězka literárních soutěží Týnišťský literární Parnas, finalistka soutěže www.ceskohledaspisovatelky.cz a autorka článků pro ženy a maminky.